Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara-Lajos Bárdos Mixed Choir of  Town Pápa
Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara-Lajos Bárdos Mixed Choir of Town Pápa
Fejléc
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Karnagy-Conductor

Tartalom

Örülök, hogy ott ismerik el  munkámat, ahol élek és dolgozom

 

 

Pro Cultura díjat kapott Fehér Ferenc

 

 

A Magyar Kultúra Napján, azaz 2004. Január 22-én adták át a Jókai Mór Művelődési Központ színházépületében a Pro Cultura okleveleket. A Pápai Amatőr Művészeti Mozgalomért Alapítvány és a Jókai Mór Művelődési Központ által alapított elismerést városunk kulturális életében kiemelkedő eredményeket elérő, értékeink megőrzését segítő egyéneknek és közösségeknek ítélik oda. Ebben az évben hárman részesültek Pro Cultura díszoklevélben, közöttük Fehér Ferenc zenetanár, karnagy is, akivel először pályája kezdetéről beszélgettünk.

- 1980-óta tanítok a Zalka Máté, jelenleg Tarczy Lajos Általános Iskolában, ahol Serei Antal tanár úrtól vettem át az ének-zene oktatását. – mesélte Fehér Ferenc. - Kodály Zoltán és pályatársai indítottak az éneklő ifjúság sorozatot, amelyet minden évben megrendeznek, két évenként pedig minősítés van, aki akarja megmérettetheti magát. Az általános iskolai gyermekkórussal 1985-óta kétévenként minden alkalommal aranyminősítést értünk el, háromszor a Kórusok Országos Tanácsától dicsérő oklevelet kaptunk, négyszer nyertük el az év kórusa címet. A gyermekkórussal többször felléptünk a testvériskolánkban Mariazellben is.

- A Tarczy Lajos Általános Iskola gyermekkórusa mellett Fehér Ferenc nevéhez kapcsolódik Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskarának elindítása is.

- Volt már ilyen Pápán, mégpedig a Pedagógus Kórus Dévai Géza irányítása alatt, amely a hetvenes évek középétől a nyolcvanas évekig működött. A régi kórustagoknak hiányzott az éneklés, űrt éreztek magukban, így főként azokkal kezdtük újra, akik korábban is tagok voltak. 1995 márciusában alakultunk, ekkor még Pápa Város Vegyeskara névvel indultunk, a nevünk 1997-ben egészült ki Bárdos Lajos nevével. Főként pedagógusok járnak hozzánk, de más területekről is érkeznek tagok, akik szeretnek énekelni és szeretik egymást.

- Hány tagja van a kórusnak jelenleg, és milyen repertoárral rendelkeznek?

- Jelenleg negyvenketten vagyunk, a repertoárunk a Gregoriántól kezdve napjainkig több korszakot ível át, nagyon szeretjük a Bárdos és Kodály műveket, népdalfeldolgozásokat, szívesen énekelünk magyar darabokat. Megalakulásunkkor kikötöttük, hogy nem versenyezünk, inkább saját magunk kedvtelésére próbálunk meg énekelni, igaz jelenleg kacérkodunk a gondolattal, hogy idén ősszel egy minősítő koncertet adjunk.

- Hol lépett fel Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara az elmúlt hónapokban?

- Tavaly decemberben volt egy csodálatos karácsonyi hangversenyünk a Pedagógus Művelődési Házban, előtte a budapesti régi Zeneakadémia épületében szerepeltünk. Marosvásárhelyen van testvérkórusunk, akikkel hat éve tartjuk a kapcsoltatot, 2002. novemberében pedig Franciaországban énekeltünk.

- A Pro Cultura oklevél rangos díj. Hogyan fogadta a hírt, egyáltalán mit érzett, amikor megtudta, hogy ebben az évben ön lesz az egyik díjazott?

- Az embert büszkeség tölti el, nem számítottam rá, csak az átadás előtt néhány nappal tudtam meg. Azóta egyébként az emberek megállítanak, barátok, ismerősök gratulálnak. Erre a díjra az embert a munkahelye, a környezete terjeszti fel, ez nálam is így történt. A Tarczy Lajos Általános Iskola valamint a Bárdos Vegyeskar ajánlott, ezúton szeretném megköszönni kollégáimnak, barátaimnak a felterjesztést. Nagyon örülök ennek a díjnak, különösen azért, mert az embernek ott ismerték el a munkáját, ahol él és dolgozik.

 

2004. február 3.                                                                        Polgár Szilárd

Ferenc Fehér Conductor


He is sixty years old. He is a teacher of music. After getting his degree he worked thirty-five years as a music teacher.
He got his higher level conductor degree in Budapest as István Párkai's student.
He led a children's chorus for thirty-five years and it received the Chorus of the Year Award seven times.
He has been the conductor of Lajos Bárdos Mixed Chorus of Town Pápa since1995. For his musical activity he received Eötvös - Award in 2000 and he was honoured with Pro Cultura Award in 2004.

 

 
Próbák kezdete

 

Minden héten kedden és csütörtökön 18 óra 30 perc.

Helyszín: Huszár Közösségi Ház -  Pápa, Huszár ltp.3.

 
Legközelebbi szereplés
 
Adó 1 %-a

Köszönjük, hogy adójának 1 %-át énekkarunk javára fordítja!

Adószámunk: 18924220-1-19

Nevünk:

Pápa Város Vegyeskara Egyesület

            

 
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.